Pancsolás2012.05.18. 21:42, Alina
Sziasztok!
Megérkeztem az újabb beszámolóval és a fotókkal. Szerintem direkt csinálják, hogy összekakizzák magukat, mert szeretnek pancsolni. Most is már nagyon koszos volt a lábuk és Jenninek a feneke is. Gordonnak is meg kellett mosni a fenekét, de kicsit nehezebb volt, főleg, hogy egyedül kellett mindent csinálnom. Úgy volt, hogy anya is segít, főleg, hogy Gordon az övé, és akkor így segíthetne a lányoknál is. Nem számíthattam a segítségére, így nem sikerültek túl jó képek mert fényképezni és vigyázni a sünire nem volt egyszerű úgy, hogy csak két kezem van.
Ma még lesz velük egy kis dolgom, mert a vacsit még meg kell csinálnom nekik. Úgy volt, hogy anya csinálja, de hát persze ez is rámmarad. Minden meló alol kihúzza magát. A többi kaját is nekem kellett lefagyasztani, pedig még tegnap kellett volna megcsinálnia. Bármilyen feladatot próbálnék rábízni, semmit sem csinál meg. Vagy legalábbis nagyon ritka, hogy segítene.
Na de nem panaszkodok tovább. A képre kattintva juttok el a többihez. Összesen 28-at töltöttem fel. :)
Esti fotóblog2012.05.13. 22:23, Alina
Sziasztok!
Magjöttem a következő fotóbloggal. Most egész fotogénnek bizonyultak a lányok, Gordon pedig a szokásos formáját mutatta. Sikerült mosakodás közbeni képet is csinálnom, hát elég gusztustalanul csinálják szerintem.
Csak pár képet teszek ki ide, attöbit megtaláljátok a facebookos oldalunkon: ITT!
Új házikó, kajcsi2012.05.10. 22:06, Alina
Sziasztok!
Nagyon jó kedvem van, mert végre mindenki megeszi a kis tálban kiosztott kaját. Igaz, hogy most csak hal volt, de akkor is. Csak Helga hagyta, hogy evés közben fotózzam, Gordon elszaladt, Jenni meg alszik még. Két házikó megérkezett hozzánk, amit egy ismerősöm csinált nekik. Az első háztulajdonos Jenni és Gordon lett. Helgának várnia kell még, mert a harmadik még nincs elkezdve sem. Ideiglenes háza neki is van, de majd lesz rendes is.
Ma Helgával foglalkoztam többet, mint a többiekkel. Kivettem az ölembe, simogattam és beszéltem hozzá. Úgy tűnik, hogy már kevésbé ellenséges, de azért még mindig szurkál.
Terveimben él, hogy hamarosan akarok venni majd egy futókereket nekik, ami 3000 ft-ba kerül ott, ahonnan elhoztuk őket. Elvileg kapok majd forgácsot is egy ismerőstől, szóval nagytakarítás lesz majd.
Holnap mérem meg őket, kiváncsi leszek mennyit fejlődtek az előzőhöz képest. Na és akkor most jöjjenek a képek.
Helga végre megmutatta a cukibb felét
Iváshoz készülődik
Fincsi halacska
Jennifer házikója
Gordoné kicsit fiúsabb lett
Gordon a ház ellenére is a sarokban alszik xD
Strandolás2012.05.05. 17:04, Alina
Sziasztok!
Ma ismét fotóbloggal érkeztem. A nagy meleg most nagyon jól jött, mert meg kellett mosni a sünik lábát, és Gordonnak a fenekét is. Szerencsére meleg volt, így nem fáztak meg. Szemmel láthatóan élvezték, és fel is oldódtak kicsit. Gordon is kezd összemelegedni anyával, és Helga is kedvesebb volt. Előtte volt egy kis mászkálás, aminek alkalmával Helga megharapta anyának a kesztyűjét. Azért volt rajta a kesztyű, mert Gordon nagyon szurkált, és így nem tudta annyira megszúrni. Hátha a fiúka is megbékél majd. :)
Ma volt a súlymérés. Elkezdtem egy táblázatot csinálni, hogy lássam, hogyan fejlődnek a sünik. A legkövérebbnek Helga bizonyult kemény két grammal. Gordon szorosan mögötte a második, Jennike meg még eléggé le van maradva tőlük. :) Őt majd egy picit hízlalni kell.
Ennyi mesélnivalóm lenne, a továbbiakban beszéljenek a képek. :)
Katt a nagyobb méretért:
Kicsike blog2012.05.04. 21:44, Alina
Sziasztok!
Ma egy kis rövid bloggal érkeztem, mert nem voltam itthon, és sokmindent nem tudok mesélni. Reggelre Jenninél elfogyott a hal, és egy kicsi a kevert kajából is, ő volt a legrendesebb. Gordonnál eltűnt a hal, szerintem megette, mert kiszórva nem láttam sehol. Helga is evett, de hagyott a halból egy keveset, a kevertet pedig nem ette meg. Ma este csak tápot és szárított halat kapnak, azt úgyis szeretik, na meg ki kell találnom, hogy valyon mit ennének meg az olajos halon kívül, mert nem lehet, hogy csak azt vegyek nekik. A tápot imádják, szóval szerintem csak örüülnek, hogy estére is benn hagyom nekik.
Szeretem ám, hogy mikor lefekszek és leoltom a villanyt, természetesen akkor indulnak be, és nagyon nehéz elaludni tőlük, mert az egyik kapar, a másik kaját ropogtatja a harmadik pedig rohangál. Kicsit nehéz tőlük aludni, viszont ha nem vagyok fáradt és van időm akkor figyelem őket esténként ahogy szaladgálnak. :)
|